Tom Wathe írói oldala


2016.nov.09.
Írta: H. Tomi 5 komment

A részeg őrangyal

Az angyal lecsatolta a szárnyait, és beletette a nagy utazótáskába. Rágyújtott egy cigire. Izzadt, a ruhája pedig csupa vér volt.

Bement a kocsmába, és kért egy rövidet. Lehúzta, és kikért még egyet.

– Nehéz nap? – kérdezte a csapos, miközben magának is töltött.

– Ez egy seggfej – mondta az angyal. – Szerintem felmondok.

– De te nem mondhatsz fel, Őrangyal vagy.

– Tudom, baszki csak képletesen értettem.

– Már megint mi húzott fel?

– Nekiállt falat építeni. Azt mondja, fal kell Mexikó és az Egyesült Államok közé. Fogott egy ásót, és nekiállt ásni. Aztán átkiabált a gringóknak, hogy fizessék ki neki a téglákat, meg a betont, és ne merjenek átjönni.

– De ez még nem olyan nagy gáz, nem? Úgy értem, mindenki csinál baromságokat.

– Áh, nem csak ez húzott föl. Kaphatok még egyet? – Ivott egyet, aztán folytatta.  – Hálistennek megtalálta a Twittert is. Szerinte rohadt hideg van, úgyhogy nincs globális felmelegedés. Próbáltam neki súgni, hogy Golf-áramlat, olvadó jég, de cseszett rám.

– Hát figyelj, van aki máshogy gondolkozik, nem kell ezen rugózni.

z03.jpg

Tovább

Kicsöngettek


A parkban ültem egy padon, és csak néztem. Néztem a sárguló faleveleket, néztem, ahogy leválnak a fáról, és a földre hullnak. Néztem, ahogyan a fátyolfelhők eltakarják a napot, és minden elsötétül. Embereket láttam, akik kabátban sétáltak, és beszélgettek, mókusokat, ahogyan görgetik a makkot a levelek között. És üzekedő kutyákat láttam a bokrok között, akik miután megtették, amit megkövetelt a haza, jóízűen lehugyozták a legközelebbi fa törzsét. Akárhogy is néztem, már az ötödik sörömnél tartottam, és eltelt a semmivel négy óra.
Aztán valami hirtelen történt. Először csak egy fiatal csaj jött, aki a barátját ütögette egy vonalzóval. Utána jött egy ecsethajú srác, aki az arcomba pöckölte a félig elszívott cigijét. Utánuk két lány, akik jóízűen mesélték mekkorát dugtak tegnap este. Az egyik hozzátette, hogy hiába volt két sráccal egyszerre, romantikusnak számít, mert gyertyák égtek az ablakpárkányon.
Mire kettőt pislogtam, három tini vett körül engem, a sörös dobozokat, és a padot.
letoltes_5_1.jpg

Tovább

Késő éjszakai túlóra


A lámpa csak pislákolt, és olyan félhomály volt, hogy ha viszketett volna, a tökömet sem tudtam volna megvakarni. Szar kedvem volt aznap éjszaka, akkor tudtam meg, hogy meghalt David Bowie, és a főnökeim három liternyi marhavért öntöttek poénból a boncterem padlójára.
Fogtam a felmosót, belemártottam a vödörbe, és sikáltam. A kék linóleum padlón mintha egy rituális gyilkosságot követtek volna el, minden csupa vér volt. Úgy éreztem, sosem lesz vége, közben pedig Bowie – Heroes című száma zakatolt a fejemben.

Hirtelen elment a világítás. Más már régen összeszarta volna magát a tudattól, hogy egyedül van, összezárva harminchat halottal, de én már megszoktam a gondolatot. Kint, az éjszakában hullani kezdtek a hópelyhek, láttam a tetőablakon keresztül. A hold adott egy kis fényt, úgyhogy elő tudtam venni a mobilomat, és világítani vele, amíg előkotrok egy új villanykörtét.

morgue.JPG

Tovább

Világvége


Éppen azon gondolkoztam, hogy elfogyott-e az utolsó korty söröm, vagy találok-e még valamit az alján, amikor bemondták a tévében. Ott ültem a kanapén, egy szál alsógatyában, és a köldökömből piszkáltam a szöszt.
– Üdvözlöm Önöket, Robert Newton Thompson vagyok. Kedves hölgyeim, és uraim… biztos információink vannak arról, hogy holnap este kilenc óra, tizenegy perckor meteor fog csapódni a Földbe, és minden élet, az utolsó szálig kipusztul. Az elnök hamarosan rendkívüli beszédet tart. A katonai erők megkezdték az evakuálást az óvóhelyekre. Aki teheti, azonnal menjen a déli hídhoz. Most kaptuk a hírt, hogy több országban elharapódzott az erőszak, megkezdődtek a fosztogatások. A rendőrök hol próbálják megfékezni az tomboló tömeget, hol bankot rabolnak. Húsz óránk maradt, hölgyeim és uraim. A hírek, amiket hallottak a tőlem az elmúlt négy évben, itt a tizenhármas csatornán, manipuláltak voltak, kormányzati megrendelésre történtek, és erősen ferdítették a valóságot. Azért mutattunk annyi pandát és celebet, hogy eltereljük az Önök figyelmét a valóságról. Hát, ennyi hölgyeim, és uraim. Köszönöm, hogy eddig is velem tartottak. Ja, és meleg vagyok!
Egy sípolás és a tizenhármas csatorna szignálja. Kikapcsoltam a tévét.
Hirtelen kopogtak. Kinéztem az ablakon, hogy ki akar még ilyenkor is cseszegetni. Egy egyenruhás férfi állt az ajtóban, mögötte az ég koromsötét volt, megnyílt és mintha parazsak hullottak volna az égből. Kinyitottam az ajtót.
the_end_book.png

Tovább

Szépségverseny

Amikor megkerestek, hogy legyek egy helyi szépségverseny zsűritagja, egyből eldobtam a meghívómat. Már a gondolatától is ásítottam, hogy anorexiás, önigazolási problémákkal küzdő lányokat pontozzak, izzadó homlokkal. Aztán rám ült az unalom, a határidőnaplómban is csak annyi szerepelt, hogy „Munkanélküli vagyok.”, így mégiscsak elfogadtam.
Kikészítettem magamnak egy öltönyt, és egy inget másnapra, beállítottam az órámat délután négyre, nehogy elaludjak, és lefeküdtem.
Amikor másnap ott ültem, háromnegyed hatkor azon a kemény, fatámlás széken, már tudtam, hogy hiba volt. Ittam egy pohár vizet, és megnéztem a társaimat. Egy vékony, szemüveges, Woody Allen hasonmás ült mellettem, a jobbomon pedig egy törpe. Ő jó arcnak tűnt, három mérettel nagyobb szmokingot vett föl. Szerintem csak direkt csinálta. Lázadásból.
Nem tudtam igazán mire vélni ezt az egészet. Ronda, kövér nők sürögtek-forogtak, kis tüllökkel, amik szerintem sohasem voltak igazán jók rájuk. Aztán elsötétült a terem.
feature_beauty_contest_banq_p48s1p16508.jpg

Tovább

Egy délután a strandon

Emlékszem, rohadt meleg volt aznap. Ahogy kinéztem az ablakon, izzadt embereket láttam, ahogy izzadt gyerekeket tolnak a kocsiban, izzadt fagyit nyalnak, még a mobiljuk is izzadt a zsebükben. Én is ugyanúgy izzadtam, úgyhogy megbeszéltem az egyetlen haverommal, hogy biciklizzünk le a közeli tó partjára, nézzük a csajokat és izzadjunk együtt. Úgy volt, hogy a keresztnél találkozunk, de fél órát késett. Amikor megjött, tolta a biciklit, leesett a lánca.
– Miért az öregapád biciklijével jöttél? – kérdeztem, és nagyot köptem a lába elé.
– Anyám elvitte a másikat. Ne rinyálj, segíts föltenni, aztán menjünk és igyunk egy sört. Mindjárt szomjan döglök.
14807987_10210848493474340_14823927_o.jpg

Tovább

Az álom

Emlékszem, hogy azon a nyári estén, nyitva volt az ablak. Mondjuk hiába, mert a meleg szoba, még melegebb lett. A forró szél, csak a tücskök, és a bagzó macskák hangját hozta be. Valami nehezet ehettem aznap este.
Emlékszem, hogy futottunk egy szőrös kutya elől. Háromszor akkora volt, mint egy dán dog, és két sorban voltak a fogai. A szemei izzottak, mint a vöröslámpás negyed utcái. Aztán találtunk egy ajtót, befutottunk rajta, becsaptuk, és hallottuk, hogy ez a hatalmas rohadék nekifeszül a fának. Tartottuk, aztán kireteszeltük. Majdnem benyomta, de a lemezek még bírták. Hallottuk a dörömbölését, még azt is, ahogy a nyála az ajtónak csapódik.
Aztán, ahogy fújtunk egymás mellett, rájöttem, hogy nem ketten jöttünk, csak én egyedül. Egy másik fej nőtt ki a bal vállamnál, egy ronda nagy tumor. Majdnem ugyanúgy nézett ki, mint én, csak kicsit jobban le volt strapálva. Mintha végig húzott volna öt évet, három műszakban, egy gyárban.
john_henry_fuseli_the_nightmare.JPG

Tovább

Tehetség-kutató


A farkam kisebb volt, mint mikor piszoárba hugyozok, és látom magamat tükröződni.
Még mindig pumpált a szívem. Minden erőmet beleadtam: Ugráltam, a kezeimet jobbra-balra lóbáltam, egyszerre két lábam volt a levegőben, énekeltem, három labdával zsonglőrködtem és tüzet fújtam a számon. Néhányan tapsoltak.
A három bíró engem nézett. Meztelen voltam, csupaszabb, mint amikor megszülettem.
– Nem elég ­– mondták.
– Kellene még valami, ami más.
– Le tudok menni spárgába – mondtam.
– És?
– És közben elfingom a Stayin Alive-ot.
european_border_breakers_awards_2011_show_by_rene_keijzer.jpg

Tovább

Aki mindig más vacsoráját kérte


A kövér férfi kiszállt az új, ezüst színű Mercedesből, és bement az étterembe. A pincér, elé futott. Mondta a nevét, a pincér meghajolt, ő pedig leült a legnagyobb asztalhoz, egyedül.
A pincér sietve odavitte neki az étlapot.
A férfi nagyokat sóhajtozott, és letette az asztalra. Dagadt szemét körbejáratta.
Mögötte ültem. Alacsony voltam, vékony és jelentéktelen.
– Azt kérem! – mondta, és rám mutatott. A pincér kérdőn körbenézett, aztán elment és szólt a szakácsnak. Én egy bolognait ettem, ez volt a legolcsóbb.
Kivitték neki, a kövér embernek.
– Nem ezt kérem, azt! – mutatta és ismét felém döfött virsli ujjaival.
Igyekeztem tudomást sem venni róla. A bolognai egyébként finom volt.
lobster-1089140_960_720.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása