Emlékszem, hogy azon a nyári estén, nyitva volt az ablak. Mondjuk hiába, mert a meleg szoba, még melegebb lett. A forró szél, csak a tücskök, és a bagzó macskák hangját hozta be. Valami nehezet ehettem aznap este.

Emlékszem, hogy futottunk egy szőrös kutya elől. Háromszor akkora volt, mint egy dán dog, és két sorban voltak a fogai. A szemei izzottak, mint a vöröslámpás negyed utcái. Aztán találtunk egy ajtót, befutottunk rajta, becsaptuk, és hallottuk, hogy ez a hatalmas rohadék nekifeszül a fának. Tartottuk, aztán kireteszeltük. Majdnem benyomta, de a lemezek még bírták. Hallottuk a dörömbölését, még azt is, ahogy a nyála az ajtónak csapódik.

Aztán, ahogy fújtunk egymás mellett, rájöttem, hogy nem ketten jöttünk, csak én egyedül. Egy másik fej nőtt ki a bal vállamnál, egy ronda nagy tumor. Majdnem ugyanúgy nézett ki, mint én, csak kicsit jobban le volt strapálva. Mintha végig húzott volna öt évet, három műszakban, egy gyárban.