Késő éjszakai túlóra
A lámpa csak pislákolt, és olyan félhomály volt, hogy ha viszketett volna, a tökömet sem tudtam volna megvakarni. Szar kedvem volt aznap éjszaka, akkor tudtam meg, hogy meghalt David Bowie, és a főnökeim három liternyi marhavért öntöttek poénból a boncterem padlójára.
Fogtam a felmosót, belemártottam a vödörbe, és sikáltam. A kék linóleum padlón mintha egy rituális gyilkosságot követtek volna el, minden csupa vér volt. Úgy éreztem, sosem lesz vége, közben pedig Bowie – Heroes című száma zakatolt a fejemben.
Hirtelen elment a világítás. Más már régen összeszarta volna magát a tudattól, hogy egyedül van, összezárva harminchat halottal, de én már megszoktam a gondolatot. Kint, az éjszakában hullani kezdtek a hópelyhek, láttam a tetőablakon keresztül. A hold adott egy kis fényt, úgyhogy elő tudtam venni a mobilomat, és világítani vele, amíg előkotrok egy új villanykörtét.
