Black Mirror

Mivel ezelőtt héten néztem meg a harmadik évad első részét, úgy gondoltam itt az ideje elővenni a régi klasszikus, és rittyenteni róla pár sort, mert nagyon jó sorozat, és tényleg megérdemli.

Szóval a Black Mirror.

Az ismerősök, haverok, barátok már csak felsóhajtanának, ha meghallanák ezt a címet, annyit nyúztam őket ezzel. Pedig tényleg megéri. Ez a brit minisorozat olyan, mint egy csepp víz a szaúdi sivatagban.

A Black Mirror amolyan fekete bárány, ha úgy tetszik mostohagyerek a sorozatok között. Mindegyik része másról szól, különbözőek a rendezők, más a mondanivaló és a színészgárda..., így sokakat elriaszthat. De ez az előnye, nem pedig a hátránya. Mert egy olyan sci-fit tár elénk Charlie Brooker, és csapata, ami rémisztő, magával ragadó és szétvágja az ember agyát.

Olyan szatirikus tükör, ami akár egy-két-három éven belül is bekövetkezhet. Komolyan, félelmetes azt látni, mit művel a technika, vagy az emberi hülyeség a társadalommal úgy, hogy mi is tevékeny részesei vagyunk.

Most pedig spoilermentesen, a részekről.

blackmirrortitlecard.jpg

1. évad

1. rész: The National Anthem 

Talán ez az alma esik legtávolabb a fájától. Szubjektív vélemény, lehet érte megkövezni és keresztre feszíteni, de ezt a részt kedveltem a legkevésbé. Arról szól, hogy elrabolják a hercegnőt, és csak akkor engedik szabadon, ha a miniszterelnök megdug egy disznót, élő adásban.

Igen, egy disznót. Élő adásban.

Abszurd, és beteg, valamiképp érdekes is, főleg a nép reakciója az adott helyzetekre. Érdekes megfigyelni, miképp alakul egyik videóról, a másikra a (köz)vélemény. Tanulságnak talán az emberi birkaságot és befolyásolhatóságot tudnám felhozni.

black-mirror-national-anthem-prime-minister-pig_1.png

 

2. rész: Fifteen Million Merits

Miután megnéztem, megírtam a Tehetség-kutató című egypercest, ami sokat elmond a részről. Ismét szubjektív leszek, de hiszem, hogy egy blog ettől (is) blog: nekem ez az egyik kedvencem. Alternatív jövőben játszódik, az emberek csupán elemek egy nagy gépezetben. Ez abból áll, hogy szobabiciklin termelik az energiát, amiért aztán kreditet kapnak, amit elkölthetnek mindenféle dologra (avatar fejlesztés, reklámmentesség, pornó, stb.). Vagy éppen rohadt nagy összegért jelentkezhetnek egy tehetségkutatóra. Nem lövök el semmit, de valaki jelentkezni fog, és egy olyan nyakatekert szerelmi történet lesz belőle, amitől letesszük a hajunkat.

6f8eb0c976294178c1ccbc8b8b78c1bb.jpg

 

3. rész: The Entire History of You

Ismét egy sci-fis alapötlet. Adott egy kütyü, amit a szemedbe ültetnek és az agyad, mint egy merevlemez mindent rögzít, te pedig visszanézhetsz bármit, amit csak akarsz. Elemezheted a filmet, a kritikát, amit egy blogon olvastál egy éve, és eszedbe jutott - vagy akár azt, hogy megcsal-e a feleséged. Ebben a részben a főhős gyanút fog, és elkezd kutakodni az asszony után. Húsbamaróan őszinte egy óra, az embernek tényleg fáj megnézni. Ha pedig felszarvazták már életében, akkor duplán.

2013-34-bm05_zps9e92c499.jpg

 

2. évad

1. rész: Be Right Back

Ez a rész az igazi Facebook armageddon. Most komolyan, ennyire hitelesen és jól megjósolni azt, hogy hova vezet a szerelem, és a Facebook házassága, kevésbé lehetne jól megírni. De, hogy valami lényeges is legyen leírva: a főszereplőnőnk elveszíti élete szerelmét, majd rátalál egy programra, ami azt kínálja neki, hogy újra láthatja élete szerelmét. Ehhez a hozzáférését kéri minden, szerelme általi poszthoz, hang-és videóanyaghoz, szóval kvázi a virtuális lábnyomából megalkotja "Őt".  Zseniális rész.

blackmirror2x1.jpg

 

2. rész: White Bear

A második évad második része talán az egyik legnehezebben emészthető. Egy nő felébred a kómából, mindenki őt üldözi, kínozza, ezt pedig közben előszeretettel videózzák idegen emberek. Van benne, egy olyan csavar, amitől az egész értelmet nyer, aztán liftezik egyet az ember gyomra, majd egy hétig elbeszélget magával arról, hogy ő mit is tenne egy ilyen helyzetben, avagy helyesli-e azt, amit a főhőssel csinálnak. Morális és erkölcsi hullámvasút, amire megéri felülni.

white-bear.jpg

 

3. rész: The Waldo Moment

Szubjektív - de elég gyenge rész. Egy kék mackóba bújt ember, aki szar vicceket gyárt, majd az emberek példaképévé, végül a politikai báb kulcsfigurájává válik. Ha ismerős, itthonról a Kétfarkú Kutyapárt, ami viccpártnak indult, mégis beleszólása van a napi politikába... picit hasonló.

960.jpg

 

Speciális, karácsonyi különkiadás: White Christmas

A nevével ellentétben kevés köze van a karácsonyhoz, de itt legalább van hó, nem úgy, mint itthon az elmúlt négy-öt évben. Lelkileg és agyilag igencsak igénybe veszi az embert, ennyire mély, velejéig ható kritikát csak ritkán kap az ember a társadalmunkról. Ez a rész, olyan, mint a hagyma: több rétegből áll, és mindegyik alatt ott van még valami és még valami.

3d678004-8192-48d3-bf4e-f76acd9b7e2f.jpg

 

3. évad

1. rész: Nosedive

Már nagyon vártam ezt a részt, épp ezért, talán kicsit csalódás volt. Az előző részekhez képest túlságosan szájbarágósan próbálja megmagyarázni, miért is szar a social media, miért hazug minden ember, és miért visel mindenki egy álarcot, ha kilép az ajtón. Sokkal elegánsabban, sallang és szirupmentesen is meg lehetett volna valósítani, de a vége mindent visz.

nosedive-black-mirror.jpg

2. rész: Playtest

Klasszik Black Mirror részt láthatunk, a végén egy kis brainfuckkal. Amennyire féltem ettől az évadtól, ez az epizód megadta a kellő nyugalmat (már amennyire ugye egy BM-ben az ember megtalálhatja a nyugalmát). Egy világlátott amerikai srác a ködös Angliában megismerkedik egy lánnyal, akivel aztán elüti az estét. Azonban elfogy a pénze, és nem tud hazamenni. A csaj ajánl neki egy appot, amivel munkát lehet találni. A férfi végül egy rejtélyes japán játékkészítő mogulnál köt ki, aki a virtuális valóságot teszteli. Szerinte a legnagyobb katarzist kizárólag a félelmeinkkel tudjuk átélni. Szóval, tényleg érdekes, a vége pedig odavág.

black-mirror-playtest.jpg

Amint megnéztem a következő részt, folytatom...