Tom Wathe írói oldala


2016.okt.23.
Írta: H. Tomi Szólj hozzá!

Egy délután a strandon

Emlékszem, rohadt meleg volt aznap. Ahogy kinéztem az ablakon, izzadt embereket láttam, ahogy izzadt gyerekeket tolnak a kocsiban, izzadt fagyit nyalnak, még a mobiljuk is izzadt a zsebükben. Én is ugyanúgy izzadtam, úgyhogy megbeszéltem az egyetlen haverommal, hogy biciklizzünk le a közeli tó partjára, nézzük a csajokat és izzadjunk együtt. Úgy volt, hogy a keresztnél találkozunk, de fél órát késett. Amikor megjött, tolta a biciklit, leesett a lánca.
– Miért az öregapád biciklijével jöttél? – kérdeztem, és nagyot köptem a lába elé.
– Anyám elvitte a másikat. Ne rinyálj, segíts föltenni, aztán menjünk és igyunk egy sört. Mindjárt szomjan döglök.
14807987_10210848493474340_14823927_o.jpg

Tovább

Aki mindig más vacsoráját kérte


A kövér férfi kiszállt az új, ezüst színű Mercedesből, és bement az étterembe. A pincér, elé futott. Mondta a nevét, a pincér meghajolt, ő pedig leült a legnagyobb asztalhoz, egyedül.
A pincér sietve odavitte neki az étlapot.
A férfi nagyokat sóhajtozott, és letette az asztalra. Dagadt szemét körbejáratta.
Mögötte ültem. Alacsony voltam, vékony és jelentéktelen.
– Azt kérem! – mondta, és rám mutatott. A pincér kérdőn körbenézett, aztán elment és szólt a szakácsnak. Én egy bolognait ettem, ez volt a legolcsóbb.
Kivitték neki, a kövér embernek.
– Nem ezt kérem, azt! – mutatta és ismét felém döfött virsli ujjaival.
Igyekeztem tudomást sem venni róla. A bolognai egyébként finom volt.
lobster-1089140_960_720.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása