How it's Made

...avagy így készült, a Csonkok hullnak

 

Van, hogy az ihlet csak úgy megszállja az embert, leül, lepötyög pár oldalt, elégedetten megvakargatja magát, megpaskolja a vállát, és lefekszik aludni. Ez a könnyebb eset, én speciel imádom, de ilyen csak minden szökőévben van.

Amikor leültem, hogy megírjam a Csonkok hullnak-ot, először a címet akartam kitalálni, mert hát ugye kapcsolódnia kellene a témához. Talán fél órát szűköltem, aztán elengedtem a dolgot, és elkezdtem írni.

Maga az alapsztori már megvolt a fejemben, és néhány karakter is. Laszlo nyomozó például úgy jött a képbe, hogy a könyv, egy pályázatra készült, a Megakrimire, így meg kellett felelnie pár kritériumnak. Az egyik az volt, hogy legyen benne valami, ami magyar vonatkozású, úgyhogy Laszlot elküldtem az USA-ba dolgozni.

Nem akartam főhőst, csak karaktereket, akik élik az életüket. Se fekete, se fehér (nem, nem a rasszista vonatkozásban) embereket nem akartam, inkább szürkéket, hol világosabb, hol sötétebb árnyalattal. Nincs tökéletes hős, nincs tökéletes zsaru, férj, vagy apa, mindenki csetlik-botlik és próbál túlélni, valahogy úgy, ahogy mi is.

 

img_20161025_203738.jpg

 

Aztán a sztori szépen lassan írta magát, átalakult, a végkifejlet is más lett idővel, mint amit elképzeltem. Pár liter Monsternek és egy bödön kávénak hála pont sikerült feladnom egy EMS csomaggal, hogy odaérjen a határidőre. Orbitális szívás volt, sehova sem került be, úgyhogy a kezdeti vigasz sörök után nekiláttam átnézni. Előtte is átolvastam tucatszor, mégis rengeteg hibát és logikai bakit találtam. Utána még egyszer átnéztem, és ismét, és ismét... Olyan volt, mint egy végtelenbe tűnő, kurva nagy rémálom. Aztán úgy éreztem, elkészült, itt az ideje vízre bocsátani újra a kicsi ladikot.

Beküldtem az Aranymosás pályázatra, ahol az első rostán átment, de utána különböző okokkal kiesett (dramaturgia, modorosság). Erős mezőnyből hullott ki, úgyhogy nem bántam, de újra átnéztem, és javítottam, amit tudtam. Aztán megkértem a barátomat, Paragi Andrást, hogy rittyentsen hozzá egy szép kis borítót, és a Publio-nál kiadtam.

Nem bántam meg, de lehet, hogy így, két év után már átírnám, és nem így csinálnám... de hát ilyenek vagyunk. Örök elégedetlenek.