Tom Wathe írói oldala


2018.aug.15.
Írta: H. Tomi 11 komment

Hogyan válaszd ki a könyved címét?

A könyv címének kiválasztása a legnagyobb szívás, amivel előbb-utóbb minden (wannabe) írónak szembesülnie kell.

Komolyan. 

Olyan, mintha egyetlen mondattal kellene leírnod az egész könyved lényegét. Legyen frappáns. Legyen figyelemfelkeltő. Legyen tömény. Adja el a könyvet.

Agyrém.

Mégis sokan megcsinálták. De hogyan?

write-593333_1920_1.jpg

Tovább

Ezekre a zenékre írok

Van, hogy csak néma csendben tudok pötyögni, néha meg ordít a fülembe a Rolling Stones. Nem tudom, mitől függ, talán hangulat, talán valami más, de ha éppen olyanom van, ezeket a zenéket szoktam hallgatni:

 

1. Rolling Stones - Gimme Shelter

Ha már a bevezetőben megemlítettem, ez az egyik abszolút kedvenc. Lisa Fischer vokáljával egyszerűen zseni.

Tovább

How it's Made

...avagy így készült, a Csonkok hullnak

 

Van, hogy az ihlet csak úgy megszállja az embert, leül, lepötyög pár oldalt, elégedetten megvakargatja magát, megpaskolja a vállát, és lefekszik aludni. Ez a könnyebb eset, én speciel imádom, de ilyen csak minden szökőévben van.

Amikor leültem, hogy megírjam a Csonkok hullnak-ot, először a címet akartam kitalálni, mert hát ugye kapcsolódnia kellene a témához. Talán fél órát szűköltem, aztán elengedtem a dolgot, és elkezdtem írni.

Maga az alapsztori már megvolt a fejemben, és néhány karakter is. Laszlo nyomozó például úgy jött a képbe, hogy a könyv, egy pályázatra készült, a Megakrimire, így meg kellett felelnie pár kritériumnak. Az egyik az volt, hogy legyen benne valami, ami magyar vonatkozású, úgyhogy Laszlot elküldtem az USA-ba dolgozni.

Nem akartam főhőst, csak karaktereket, akik élik az életüket. Se fekete, se fehér (nem, nem a rasszista vonatkozásban) embereket nem akartam, inkább szürkéket, hol világosabb, hol sötétebb árnyalattal. Nincs tökéletes hős, nincs tökéletes zsaru, férj, vagy apa, mindenki csetlik-botlik és próbál túlélni, valahogy úgy, ahogy mi is.

 

img_20161025_203738.jpg

 

Tovább

Tehetség-kutató


A farkam kisebb volt, mint mikor piszoárba hugyozok, és látom magamat tükröződni.
Még mindig pumpált a szívem. Minden erőmet beleadtam: Ugráltam, a kezeimet jobbra-balra lóbáltam, egyszerre két lábam volt a levegőben, énekeltem, három labdával zsonglőrködtem és tüzet fújtam a számon. Néhányan tapsoltak.
A három bíró engem nézett. Meztelen voltam, csupaszabb, mint amikor megszülettem.
– Nem elég ­– mondták.
– Kellene még valami, ami más.
– Le tudok menni spárgába – mondtam.
– És?
– És közben elfingom a Stayin Alive-ot.
european_border_breakers_awards_2011_show_by_rene_keijzer.jpg

Tovább

Bemutatkozom

prof.jpgApu kedvenc blogja vagyok…

1989-ben egy nyári napon születtem, Zalaegerszegen. Amikor tizennégy éves lehettem, és idilli hangulatban Leslie L. Lawrence regényeket olvastam a fák alatt a nyugágyban, úgy gondoltam, baszki, én is tudnék írni. Aztán ahogyan nekiláttam, rájöttem, hogy ez nem egyszerű. A fejemben a gondolatok olyan könnyen megszületnek, de amikor az ember papíron (monitoron) látja őket viszont, már nem úgy néz ki, mint akkor. De végül is sikerült, keservesen megszültem egy regényt, a Csonkok hullnak-ot. 

A második, készülő regény, hasonlóan kis barátjához, elég lassan íródik. Ha Isten és a Főnököm is úgy akarja, remélhetőleg 2017 elejére befejezem. A megjelenést sajnos nem tudom, elég hosszú a folyamat, és még kiadót is kell találnom...

Vannak jó pillanataim, ilyenkor egész filozofikus is tudok lenni, úgyhogy álljon itt a végén egy költői kérdés, ami a kádban jutott eszembe:

Szerintetek a világ akkor korcsosult-e el végérvényesen, amikor ellőtték az első selfie-t, vagy már akkor minden el volt cseszve, amikor beleharaptak Éváék az almába?